Vasárnapi gyermekprogram-sorozat a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban
2009 – 2010.
De hogyan éltek azokban az időkben az európai kastélyokban?
Ez egy gyakori kérdés, amelyet a Károlyi József Alapítvány a 2009-2010-es programsorozat segítségével körüljár. A nyolc programból álló sorozat sorra veszi a 19. századi gyermekek mindennapi életét és a hozzá tartozó szokásokat divat, öltözködés, étkezés, nevelés, ünnepek és szabadidő terén. A foglalkozásokon azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy milyen lehetett régen az élet a kastélyokban, milyen körülmények között nőttek fel a gyerekek és milyen, ma már ismeretlen szokások éltek egykor. A programok menete az eddig megszokottaknak megfelelően alakul: nincs jobb, mint hogy a témát képek magyarázzák el, így vizuális bemutatás illusztrálja, majd ezt műhely követi, amelynek során a résztvevők maguk is megismerhetik és kipróbálhatják a ma már különlegesnek számító, ám egykor a mindennapi élethez tartozó eszközöket.
A program időtartama: másfél – két óra.
A programot hagyományos módon uzsonna zárja.
Az egyes hónapokra lebontott, részletes program a következő:
2009.
- szeptember: “A gyermekkor a 19. században”
- október: „Élet a kastélyokban a 19. században”
- november: „Társasági élet a városi és vidéki kastélyokban”
- december: „Karácsony a 19. században”
2010.
- január: „Az étkezés a kastélyokban a 19. században”
- február: „A 19. század divatja”
- március: „Iskola és oktatás”
- április: „Szabadidő”
A foglalkozás ára: 600 Ft (egy gyermek esetén) és 400 Ft/fő (több testvér, családtag esetén)
A korlátozott létszámlehetőség miatt helyfoglalás szükséges a 06 21 311 04 26-os telefonszámon!
Információ:
Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó, Petőfi u 2.